Gyorsan az elején be kell vallanom, hogy nem láttam a tegnap esti meccset, ami persze egyáltalán nem akadályoz meg abban, hogy bizonyos következtetéseket vonjak le Fabio Capello angol válogatottjának párizsi fellépéséről. Sőt, talán jobb is így, mivel bőven elegendő volt a meccs előtti összeállítást, valamint a mai meccsbeszámolókat átfutni. Az egyedüli különbség talán az, hogy így nem ettem tegnap este csirkeszárnyakat és nem ittam meg három-négy korsó sört.
1. Anglia soha, semmilyen körülmények között, senki ellen nem léphet pályára egy csatárral, főleg, ha az az egyedüli csatár Wayne Rooney, aki egészen egyszerűen nem arra termett, hogy a beadásokat elfejelgesse, az előrevágott labdákat megtartsa és visszapasszolja a második hullámban érkezőknek. Pontosan ő az, akinek a második hullámban érkeznie kellene. Márha egyáltalán lenne olyan szövetségi kapitány, aki meg merné kockáztatni azt a hadrendet, hogy Rooney-t amolyan hátravont középcsatárként küldje pályára. De azért ne kivánjunk túl sokat.
2. Azonnal vissza kell térni a four bloody four two-hoz. Az angol válogatott csak és kizárólag a 4-4-2-es hadrendben tud és szokott jól játszani. Lehet azt mondani, hogy nem korszerű, vagy divatos és úgy egyáltalán unalmas, de mi az ilyen véleményekre szoktunk pont vastagon szarni. 4-2-3-1. De miért, könyörgöm? Az angol válogatott kéremszépen az nem a Juventus. Az új szövetségi kapitánnyal nem jött el más, csak jó unalmas meccsek, ahol legfeljebb egy gól esik, azt is inkább az ellenfél szerzi majd ismerve a védelem szokásos balfaszkodásait.
3. Nagyon gyorsan el kell felejteni, hogy létezik egy úgynevezett Golden Generation az angol futballban. Nem, nincs és nem is létezett. Ellenben van egy nagy csomó játékos, aki ha nem sérült, bérelt helye van a kezdőcsapatban. 2004 óta ezek a játékosok egyszer nem játszottak úgy, ahogyan azt a szurkoló joggal elvárná. És itt nem a szemetgyönyörködtető játékra gondolok (azt meghagyjuk a latin futball szerelmeseinek, akármi is legyen az, amit latin futballnak hívnak egyesek), hanem arra, hogy hátravan még öt perc és a csapat nyom, megy előre és nagyobb eséllyel szerez egy seggről a hálóba pattanó gólt, mint nem. Na, ez az, ami nincs többé.
4. Érdekes egyébként megnézni, hogy a kezdőcsapatból csak ketten nem voltak a Fat Four tagjai: Gareth Barry és David James (meg persze Beckham, de hát ő most nem számít). Egész egyszerűen ezek a játékosok, akármilyen közhelyesen hangzik is, nem alkotnak csapatot. Vagy egészen egyszerűen szarnak rá? A válogatott újdonatúj csapatkapitánya, Rio Ferdinand (kérdés persze, hogy Capello a második meccsén miért bízta a karszalagot egy másik játékosára, ha az első kapitánya, Gerrard szintén ott volt a kezdőben) azt nyilatkozta a meccs után, hogy mennyire megtisztelő volt kivezetni a pályára a nemzet válogatottját, ja és amúgy másodlagosan a csapat nem azt az eredményt érte el, amit szerettek volna. Most olvasom, hogy John Terry mindent el fog követni, hogy visszaszerezze a kapitányi karszalagot. Na pontosan erről beszélek. Baszki fiúk, hahó, nem az számít, hogy ki a kapitány, hanem az, hogy nyer-e az angol válogatott!
5. Lehet azon is lamentálni, hogy miért David James védte az angol válogatott kapuját, akinek természetesen magam is nagy rajongója vagyok, mivel a brit futball egyik legkúlabb arca és mindig egy lépéssel a divatot megelőző frizurája plusz arcszőrzete van, de tényleg meg kell várni Robert Green 40. szülinapját, hogy stabil kezdővé váljon? Meg úgy egyáltalán, miért nem lehet a fiatal tehetséges játékosokat fokozatosan beépíteni a válogatottba? Vagy valami?
6. A mérkőzés egyedüli pozitívuma az volt, hogy David Beckham századszor öltötte magára a háromoroszlános dresszt (aranyszínű cipő ide vagy oda). Sokakkal ellentétben ugyanis úgy vélem, igenis Beckham az egyedüli, aki a többi hólyaggal ellentétben (mert azért, hogy ő is egy hólyag, az ugye nem kétséges) megpróbálja és ha nem megy neki, akkor az talán még bántja is.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Walmer 2008.03.27. 15:32:14
Szerintem (vigyázat, szentségtörés következik) DB miatt is van ott az angol válogatott ahol van. Ugyanis, ha Dávid király játszik akkor minden van, focin kívül. Mert azt ne nevezzük már annak, hogy odatesszük a labdát neki, ő meg majd 50-60 méteres passzokkal operál. vagy ha ez a "játék", akkor minek a pályára Lampard, Gerrard, korábban Scholes? labdába sem érnek, mert becks állandóan átrugdossa a középpályát. mcclown egyetlen érdeme, hogy ki merte hagyni. Mondjuk így sem ment sokra... De nem beckham hiánya miatt. ha egy válogatottnak olyan középpályás sora van, mint az angoloknak, akkor tessék azt a qrva középpályát játszatni. valami rendszerben lehetőleg. Érdekes, Lampard tud játszani a Chelseaben, j Cole is tud, akkor a válogatottban miért nem? Azért nem, mert ez a 11 ember B Robson óta nem csapat, csak 11 ember. Én leszarom, ha ocsmányul játszanak ezentúl (NB. az utóbbi 10 évben ocsmányul játszunk), csak nyerjenek és lássam mi a pék faszát akarnak a pályán. Ha capello ezt képes lesz megcsinálni, már megérte szerződtetni.
pitty 2008.03.27. 17:37:00
Achmed the dead Terrorist · http://www.youtube.com/watch?v=sDsK8ZnmhC4 2008.03.27. 17:41:14
Achmed the dead Terrorist · http://www.youtube.com/watch?v=sDsK8ZnmhC4 2008.03.27. 17:42:40
dr. Veér Farkas 2008.03.27. 17:59:04
"Érdekes, Lampard tud játszani a Chelseaben, j Cole is tud"
De még hogy tudnak!
A másodosztály majdnem kiesője, a Barnsley is csak épp hogy megverte őket. Igaz, hazai pályán, hát úgy persze könnyű. És tényleg csak egy aprócska góllal.
Baggio 2008.03.27. 17:59:11
dean23 2008.03.27. 18:16:35
Az angol bajnokságban először a légiósok kiszorították a hazai játékosokat, majd jöttek sorban a külföldi tulajdonosok és edzők. Ráadásul pont ők szedik meg magukat rajta.
dr. Veér Farkas 2008.03.27. 18:23:12
Azért annyira nem szar a Premier League, végül is 4 angol csapat van a BL legjobb 8 közt. És hány olasz is?
Az meg kétségtelen, hogy a Serie A-ban több az olasz, mint az egész angol bajnokságban, Angliában ugyanis tényleg elég kevés olasz játszik. :-)
samu 2008.03.27. 18:46:13
Ami a csapatot illeti : 4-4-2 a megoldás, Brown helyett Micah Richards, Becks helyett Lennon, Barry (aki csak egyszer játszott értékelhetően de azóta bennragadt) helyett még egy csatár (valami befejezőféle( bár ebből nem tudok megfelelőt, pár ígéretes fiatal van, de amúgy senki - talán Bent), Rooney-t meg kicsit visszavonni. Kapuba meg elő kell turni ideiglenesen valakit (Ben Foster előbb utóbb tökéletes lesz, pár év múlva úgyis United első számú kapusa lesz).
jamie 2008.03.27. 18:48:59
brúking 2008.03.27. 18:53:01
brúking 2008.03.27. 18:55:36
Gotama 2008.03.27. 19:00:59
Egy, de ennyi tavaly is elég volt...
Kúrcsány Ferenc 2008.03.27. 19:05:50
samu 2008.03.27. 19:09:09
brúking 2008.03.27. 19:11:24
Kuttor Kutya 2008.03.27. 19:11:33
Walmer 2008.03.31. 09:10:27
A másodosztály majdnem kiesője, a Barnsley is csak épp hogy megverte őket. Igaz, hazai pályán, hát úgy persze könnyű. És tényleg csak egy aprócska góllal. "
Ok, Veér. De szerintem azt az időt, amit erre fordítottál, tartalmasabban is eltölthetted volna.
Kiváló tisztelettel,
Walmer